Newcastle United FC Magyar honlapja

Coming home Newcastle

Sziasztok!

Ez a Necastle United FC nem hivatalos magyar honlapja.




A Newcastle United 1892 decemberében alapult a Newcastle East End és a Newcastle West End összevonásával. A két klub korábban rivalizált egymással, de a West End pénzügyi gondjai miatt kénytelen volt belemenni a felajánlott üzletbe. Az egyezséghez hozzátartozott, hogy az új klub a West End stadionját, a St. James' Parkot fogja használni. Az egyesítéskor olyan nevek merültek fel, mint a Newcastle Rangers vagy a Newcastle City, de végül a Newcastle United lett a győztes.

Négyszer megnyerték az angol bajnokságot, hatszor pedig az FA Kupát. Bajnoki sikereiket mind a II. világháború előtt érték el. Legnagyobb nemzetközi sikerüket 1969-ben érték el, amikor megnyerték a Vásárvárosok Kupáját.

A Szarkák legnagyobb riválisa a Sunderland, a két csapat közötti rangadót "Tyne-Wear derby"-nek hívják. Az első ilyen összecsapásra 1898-ban került sor. A klub játékosai hagyományosan fekete-fehér csíkos mezt, fekete sortot és fekete sportszárat viselnek. Szurkolóik "Toon Army"-nak ("Városi sereg") nevezik magukat.


Az 1900-as években a gárda háromszor is megnyerte a bajnokságot (1905, 1907, 1909). A kupasorozatokban is sikeresek voltak, 1905-ben, 1906-ban, 1908-ban, 1910-ben és 1911-ben is bejutottak az FA Kupa döntőjébe, de csak 1910-ben, a Barnsley ellen tudtak diadalmaskodni. Azonban ebben a sikeres időszakban is elszenvedtek egy hatalmas vereséget, éppen nagy riválisuktól, a Sunderlandtől kaptak ki 9-1-re az 1908/09-es idényben. A mai napig ez a Fekete Macskák legnagyobb győzelme.

Az I. világháború után, 1927-ben megnyerték negyedik és máig utolsó bajnoki címüket. 1924-ben ismét bejutottak az FA Kupa fináléjába, ahol legyzték az Aston Villát. Ekkor olyan játékosok erősítették a csapatot, mint Hughie Gallacher, Neil Harris, Stan Seymour vagy Frank Hudspeth.

Az 1950-es években a United háromszor is megnyerte az FA Kupát. 1951-ben a Blackpoolt 2-0-ra, egy évvel később az Arsenalt 1-0-ra, 1955-ben pedig a Manchester Cityt 3-1-re verték. A korszak két leghíresebb játékosa Jackie Milburn és Bobby Mitchell volt.

1962-ben a klub korábbi legendás játékosa, Joe Harvey lett a menedzser és Stan Seymourt tette meg asszisztensévé. Megkezdték az idő közben meggyengült gárda újjáépítését és 1965-ben a Szarkák meg is nyerték a másodosztályt. Ezt követően rendkívül kiszámíthatatlanok lettek, mindig képesek voltak legyőzni a legjobbakat, de a helyezéseikben általában nem mutatkozott meg az erejük.

Wyn Davies a Vásárvárosok Kupája-trófeával 1969-ben.

Harvey irányítása alatt 1968-ban a csapat kvalifikálta magát a Vásárvárosok Kupájára és sokak meglepetésére meg is nyerte azt. Menetelésük során megverték a Sporting Lisszabont, a Feyenoord Rotterdamot, a Real Zaragozát és a Rangerst. A döntőben az Újpest volt az ellenfelük, akiket összesítésben 6-2-re vertek. A United kezdett megbízhatóvá válni, ezt az egyik legendás 9-esüknek, Wyn Daviesnek is köszönhették.

A nemzetközi sikert követő években több olyan játékos is feltűnt a csapatban, akik aztán közönségkedvenccé váltak, például Jimmy Smith, Tony Green, Terry Hibbitt vagy Malcolm Macdonald. Utóbbi beceneve "Supermac" volt, aki még mindig az egyik legnépszerűbb játékos a szurkolók körében. Az ő góljai 1974-ben és 1976-ban is bejuttatták a fekete-fehéreket a Wembley Stadionba. Előbb a Liverpool elleni FA Kupa-döntő, majd a Manchester City elleni Ligakupa-döntő miatt léphettek pályára Anglia leghíresebb stadionjában, de egyik alkalommal sem gazdagodtak trófeával. Kisebb fajta vigaszt a Texaco Kupa 1974-es és 1975-ös elhódítása jelentett számukra.

Az 1980-as évek kezdetétől a Szarkák formája drámaian romlott és hamar a másodosztályban találták magukat. Harvey távozott a kispadról, majd Gordon Lee lett a menedzser, ezt követően Richard Dinnis és Bill McGarry is megfordult a csapatnál, de az igazi változást Arthur Cox kinevezése hozta. Ő juttatta vissza a csapatot az élvonalba, irányítása alatt Kevin keegan volt a legfontosabb játékos a St. James' Parkban. Cox után Jack Charlton, Willie McFaul és Jim Smith is irányította a Szarkákat, de 1989-ben ismét kiestek.

Keegan 1992-ben visszatért a gárdához menedzserként, Osvaldo Ardiles-t váltva. A Newcastle nem a feljutásért, inkább a kiesés elkerüléséért küzdött ebben az időben. Az 1991/92-es szezon végén úgy sikerült bent maradniuk, hogy az utolsó két meccsüket megnyerték a Portsmouth és a Leicester City ellen. Mint kiderült, az utolsó forduló többi eredménye úgy alakult, hogy, ha a Rókáktól kikaptak volna, akkor is bent maradnak.

A következő szezon remekül indult a számukra, első 11 meccsüket sorozatban megnyerték, nem voltak messze a rekordtól, ami 13 győzelemből áll, de 1-0-ra kikaptak a Grimsby Towntól. Remek támadójátékuknak köszönhetően bajnokok lettek a másodosztályban. Elsőségüket éppen a Grimsby Town ellen biztosították be. Így tehát feljutottak a Premier League-be.

Keegan alatt továbbra is látványosan játszottak a Szarkák és rögtön a feljutás után harmadik helyen zártak. A Sky televíziós csatorna ebben az időben a "Szórakoztatók" becenevet ragasztotta a csapatra. Az 1994/95-ös idényben a Newcastle eladta egyik legjobb csatárát, Andy Cole-t a Manchester Unitednek. Ebben a szezonban hatodikok lettek.

A Cole-ért kapott pénzből a fekete-fehérek 1995/96-ban új játékosokat igazoltak, David Ginola és Les Ferdinand is ekkor került a St. James' Parkba. Nagyon közel kerültek ahhoz, hogy 1927 után ismét megnyerjék a bajnokságot, egy ponton például 12 pontos előnyük volt a Manchester Uniteddel szemben, de a Vörös Ördögök végül megelőzték őket. Ebben az évadban került sor a Liverpool ellen látványos 4-3-as vereségre, melyet máig többen a Premiership legjobb meccsének tartanak. 1996. július 30-án a United akkor világrekordnak számító 15 millió fontért leigazolta Alan Shearert. A csapat az 1996/97-es szezonban is második lett. Keegan közben távozott, rövid időre Kenny Dalgkish és Ruud Gullit is leült a kispadra, majd érkezett Sir Bobby Robson, aki hosszabb távon maradt. Első hazai meccsén a gárda 8-0-s győzelmet aratott a Sheffield Wednesday fölött, ami máig a legnagyobb hazai sikerük. Több szép eredményt is elértek, ami segített a biztonságos bent maradásban. A 2001/02-es idényben aztán ismét bajnokesélyesek lettek, végül a negyedik helyen végeztek, ami elég volt a BL-kvalifikációhoz. Robsont végül 2004-ben kirúgták, mivel akkor nem sikerült a BL-be juttatnia csapatát.

Graeme Souness lett Robson utódja, de nem ért el kiemelkedő eredményeket és a szurkolók sem szerették különösebben, a vezetőség 2006. február 2-án vált meg tőle. Legemlékezetesebb tette Michael Owen leigazolása volt. Glenn Roeder lett az új vezetőedző, nem sokkal később Alan Shearer megdöntötte Jackie Milburn gólrekordját, majd a szezon végén visszavonult. A csatár összesen 206 gólt szerzett a Newcastle-ben. Annak ellenére, hogy a 2005/06-os idény befejezése jól sikerült, a követketző kezdete már nem volt ilyen fényes és Roedernek mennie kellett. 2007. május 15-én Sam Allardyce ült le a kispadra, de kicsivel több, mint fél év múlva távoznia kellett. Kevin Keegan 1997 után visszatért a csapathoz, ami sok szurkoló szemében népszerű döntés volt a vezetők részéről.






     


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 7
Össz.: 1 932

Látogatottság növelés
Oldal: Történet
Newcastle United FC Magyar honlapja - © 2008 - 2025 - newcastleunitedfc.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »